Az ékszerek története, híres ékszerek, hírhedt ékszertulajdonosok

Az ékszer viselete egyidős az emberiség történelmével. Már az őskori ember is viselt ékszert. Csontból, fából, kövekből faragott magának. Érdekesség, hogy a leletek szerint is az ékszereket a nyakába, fülébe, karjára akasztotta, tehát a hordás módja mit sem változott évezredek alatt.

Az őskor komoly veszélyforrást jelentett az emberi faj számára, ennek a veszélyekkel teli világnak az ellensúlyozására hordta az ember az ékszert. Nem esztétikai céllal rakott magára fűzött láncot, kar, boka láncokat, hanem azért, hogy megvédje az ártó szellemektől magát. A félelem ellenszereként, egyfajta amulettként használta az ékszerek sokaságát. Ráadásul a törzsben betöltött társadalmi szerep látható formája is volt az ékszer.

Az ékszer, a Swarovski kristály ennek az ősi rítusnak a mai formája. Az ékszerviselés tehát egyidős az emberiség ébredésével, a fejlődéssel. De a következő történelmi korok is mind magukon viselik a sajátos ékszerhordás egyediségét. Az ókorban akár a görög, római, vagy egyiptomi történelmet tanulmányozzuk is, mindig hordtak ékszert. Itt már a maguk örömére, rácsodálkozva a különböző fémek, arany, ezüst, drágakövek alkotta csodás kollekciókra. Még mindig megmaradt a társadalmi hovatartozás jelképeként, mert amíg a rabszolgák agyagból, rézből készült ékszereket viseltek, addig a főúri réteg a gyöngyöt, aranyat, ezüstöt, ametisztet és egyéb drágakövekből készült ékszert rendeltek meg az ékszerkészítőktől.

Szintén érdekesség, hogy a római birodalomban szinte egységesek volt az ékszerek. Bár a hatalmas terület, amit birtokoltak, egyre nagyobb lett, de éppen a katonasággal jutott el a birodalom minden zegzugába az ékszer. Ekkorra már ékszerárusok is járták a világot, tehát ez is alátámasztja, hogy minden területen hasonló ékszerek maradtak az utókorra. A görög motívumok, amik időszámításunk előtt már több száz évvel kialakultak, máig fennmaradtak. Ha elutazunk Görögországba, ott ugyanazzal a díszítéssel ellátott nyakláncot, karkötőt tudjuk megvenni, amit sok száz évvel ezelőtt hordtak.

A középkor pedig maga volt az ékszerkészítés és kereskedelem Mekkája. Ekkorra már olyan mértékben tagozódott a társadalom, ahogy addig soha. A nemesség kiváltságok sorát tartotta meg magának. Ennek egyik formája volt az ékszerviselés. Akár Angliában, akár Franciaországban vizsgáljuk meg a történelmi maradványokat, bizonyított, hogy csak a nemes ember hordhatott aranyat, ezüstöt, gyöngyöt, drágakövet. Rendeletekkel szabályozták ezek viselését. A középréteg egyáltalán nem díszíthette magát ezekkel az anyagokkal. A ruhaviselet elég zárt jellegű volt, ezért az ékszereket inkább a ruhák díszítésére használták fel, kapcsok, övek, brossok gazdagították a ruhatárat.

Jellemzően hordtak diadémot, amit csodás drágakövekkel készítettek el. Egy-egy ilyen ékszer ára sokszor egy egész falu megélhetését fedezte volna. A kidolgozás azonban magáért beszél. A máig látható muzeális darabok pazar pompával kápráztatnak el bennünket. A fényűzés, a főúri élet elmúlt dicsőségét mutatják meg. A hatalmas méretűre csiszolt kövek a gyűrűkben, a súlyos, vastag láncok a kiváltságosságot voltak hivatottak tárgyiasítani.

Egy múzeumban ma már ezek nagyon szépek, persze csak látványnak. Hiszen az emberiség fejlődött, fejlődik ma is. Egy ilyen nehéz, nagyméretű ékszer ma már nem divat, a drágakövek ugyanúgy elérhetetlenek a mai kor számára, mint anno voltak. A csillogást azonban mindenki szereti, ezért a huszonegyedik században az ékszer, a Swarovski egyenértékű lehet az antikvitással. Nem elhanyagolható tény: egyenértékű és bárki számára elérhető!