Twitter címkéhez tartozó bejegyzések

Katy Perry: nehéz ma nála bonyolultabb celebet találni!

Szinte hihetetlen, de a gyönyörű, telt idomú énekesnő már nem csak az életben hódít, hanem internetes berkekben is a legkiválóbbak között tudhatja magát.

Nemrégiben, a PRISM című legfrissebb stúdióalbumával ért el kiemelkedő sikereket, majd pedig az interneten is bebizonyította kiválóságát. A Twitteren ugyanis Katy Perry büszkélkedhet a legnépszerűbb fiókkal, mivel immáron több mint 46,5 millió (!) követőt tudhat maga mögött.

Hatalmas eredmény ez, hiszen olyan hírességeket is lekörözött ezzel a számmal, mint

  • Barack Obama,
  • Lady Gaga,
  • Justin Bieber.

Le a kalappal a nagyszerű énekesnő előtt, hiszen ez nem kis teljesítmény volt tőle. Immáron nemcsak a slágerlisták első helyét birtokolja, hanem a Twitter élén is ő áll. Gratulálunk neki!

Katy Perry

Katy Perry

A nőkhöz is vonzódik

Katy Perry bevallotta: annak ellenére, hogy férfiakkal jár, a nőkhöz is képes vonzódni. Elmesélte ugyanis, hogy az első szerelme is egy lány volt, aki tizenévesen a legjobb barátnője is volt egyben.

15 éves volt, amikor vonzódni kezdett a barátnőjéhez, gyönyörűnek találta és olyan akart lenni, mint az a lány. Beleszeretett, ám sohasem mondta el a lánynak azt, hogy mit érez iránta. A legjobb barátnője hatalmas befolyást gyakorolt az életére – mesélte el Katy Perry. Bővebben…

5 ingyenes eszköz, mely segít az online hírneved ápolásában

A mai üzleti világban, ahol sokat számít az interneten terjengő hírek, melyek rólad szólnak, sokkal fontosabbá válik, mint azt valaha is el tudtad volna képzelni. Egy jó hírnév sokkal nagyobb erőt jelent, mint egy jó reklámhadjárat. A jó hírnévnek köszönhetően sokkal több ügyfelet tudsz magadhoz vonzani, megtartani a régieket, ezek összesen segítik a növekedésedet is.

Ahhoz viszont, hogy az online hírnevedet ápolni tudjad, tudnod kell, hogy ki, mikor, milyen felületen, mit mond rólad.

A Socialmouths segít abban, hogy közreadta az öt ingyenes eszközt, melynek segítségével könnyebben, hatékonyabban tudd kezelni az online hírnevedet!

1. eszköz: a Google Alerts

Ennek az eszköznek a használatát minden üzletnek, márkának, személynek használnia kellene, hiszen egyrészt nagyon egyszerű a használata, másrészt nagyon kényelmes a szolgáltatás is. Ráadásul ingyenes! Menj a google.com/alerts oldalra, add meg a keresési adatokat például a céged nevét, állítsd be, hogy hogyan akarod megkapni az eredményeket. Szűréseket végezhetsz bizonyos platformokra is, vagy médiaformátumokra is. Minden egyes szűrési eredményt megkaphatsz e-mailben, esetleg valamelyik hírfolyam olvasódba. Ráadásul, akárhányszor megemlítik például a céged nevét valahol, kapsz egy értesítést is. Bővebben…

Ezt alkalmazd, hogy a közösségi médiában is sikeres legyél

A közösségi média szerepe az első helyen szerepel szinte minden téren: az, akiről nem beszélnek a közösségi site-okon, szinte nem is létezik. Egy vállalat számára viszont nagyon sok időt jelent, hogy a világ minden fontos közösségi oldalán szerepeljen.

Szerencsére a kívánt jelenlétek a biztosítására, a jelenléted monitorázására elérhetőek azok az alkalmazások, melyek használatával a közösségi médiás szerepléseidet rövid időn belül meg tudod oldani.

SocialOomph

Jeff Bullas blogger véleménye alapján a közösségi médiában megosztható híreket, posztolásokat időzített formában is meg lehet oldalni, a SocialOomph alkalmazásával. Bár a profi megoldásokért havonta kell fizetni, de a blogger szerint megéri, hiszen akkor is intézheti ügyeit a megfelelő közösségi oldalakon, amikor nincs is gépközelben, mert az időzítő funkcióval ezt is meg tudja oldani. Bővebben…